képzelt makacsság..

Ha fene fenét eszik akkor sem mondok le az érzésről.. arról a mámorról amitől tűzbe jövök... és forróság lengi át testemet.... még ha ez fájdalommal is jár akkor sem adom fel...
Függő vagyok...
Vannak menekülési útvonalak a valóság fellegvárától.. az álmok útvesztőjébe.. Ahol rátalálok önmagamra rég elveszettnek hitt barátokra... érzésekre... csöndesen bevackolnom magam ... elnyom az a mézbe mártott érzés... csöndes meghitt nyugalom lesz rajtam úrrá...
Nem nyom mardosnak a jelenbéli pillanatok... a másoknak megfelelés... az hogy elfogadtassam magam... és ne lógjak olyannyira ki...

"A vágy összetöri a szívünket, kikészít....A vágy tönkreteheti az életünket..,de bármilyen nehéz is akarni valamit... azok szenvednek leginkább akik nem tudják mit akarnak..."

Felemészt testestül, lelkestül, a semmivel és mindenséggel játszadoznánk kétségbeesve..

Hadakozunk az érzéssel...sokszor esélyt sem adunk neki, h felszínre törjön... elnyomjuk még mielőtt kínálná magát... vedd-, imádd-, szeresd-, hódítsd meg....
Vagy fejvesztve átadjuk neki magunkat és utána szenvedünk...  mert összetörünk... és a darabkákat megint rakosgathatjuk össze...

Most, hogy már nem vesznek körbe azok az emberek akiktől fontosnak éreztem magam.... egyedül érzem magam.... kicsit.... nagyon... Olyan nagy a csend.....az űr... Menekülőre fogtam.... hogy a gondolatok lánca ne korbácsoljon többet, és hogy ne fájjon annyira a magány... próbálom kitölteni.... azokat az üres pillanatokat amik miatt ott vagyok ahol most... Túlélés erről szól... vigyázni kell, hogy az álmaink ne legyenek olyan nagyon fertőzőek.. sokszor

"Semmit ne erőltessünk. A lényeg, hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mi mégis megtartjuk, akkor is ki fog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük, úgyis visszatér. Szóval nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Ami az életünkbe való, az ott lesz, ami nem, az egyszer eltűnik."

Barátság....:)

Összekovácsolt eszközök... ahogy egymásnak ütköznek! Így készültünk mi is... az élet alkotott minket... hogy egymást segítsük támogassuk az idők végezetéig! Hányszor, hányszor el el taszítalak... de hát én már csak ilyen vagyok... és ezt te is tudod.... de attól még szeretlek, hisz szinte már a testvérem vagy!
A távolság Nekem fontos.... mindentől és mindenkitől.... ilyenkor álmokat kergetek.. létezőket és valótlanakat....

Sok mindent elveszthetünk.. hitet, reményt, szerelmet, ezek a dolgok úgy szállnak mint a por a szélben... sokunk azt hiszi ilyenkor elveszt mindent.... De nem.... csupán egy időre üressé válik...
Én is küzdök ezzel az érzéssel... sokszor.... de erőt merítek... hol az alkony fényéből... egy mosolyból.... egy érintésből.. vagy egy ölelésből.... Mindenki így tesz, mert csak így élheti túl...ez éltetheti...

Úgy félek, hogy elvesztem mind azokat a dolgokat amik azzá tesznek aki most vagyok... hogy a világ elfeledteti majd velem....azokat a tárgyakat emlékeket... amik magamra emlékeztetnek... a gyermek kacagást, a búgócsigát, a buborékokat, a női testeket...... mézes szavakat... mind azt ami azt a világot ahova menekülni szoktam egybe gyúrta! Jó lenne ezt az érzést eldobni.... és azt mondani neki most már ne kövess hagyj el engem örökre....

"volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy képes lennék örökké úgy lenni melletted, hogy csak nézlek és nem leszel az enyém. csak hogy leküzdjem a szívem. hogy legyőzzem magam. legyőzzem a félelmet. a világot. de aztán kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy ez az élet valóban rettentő rövid. és nem lehetek annyira könnyelmű, hogy beérjem ennyivel. vagyis. vagyis tudom, hogy mások szerint így helyes. képtelen vagyok még önálló döntésekre, amíg függök tőled." gipsz égbolt

Üveghalál:

Próbáltam kiforgatni azokat a momentumokat, amiket fontosnak véltem a mű hangvételében kiemelni. Az üveghalál kezdeti vázlatai tollal készültek. Az ihletforrásom egy film volt, ami az elrontott emberei életek megjavításáról szólt. Ebben a novellában a vegetálás, az egyhelyben állás a fő momentum. Az első kép egy vacsora előkészülete, ahol minden a vendégvárás gondolata körül forog. Majd a következő töredék morzsa valaki/valami kínlódásának leírása, ezt a történést úgy írja le Örkény, mintha egy ember szenvedését, halált néznénk végig.  Akik e szenvedő körül helyezkednek el, ennek a cselekvés folyamatnak a szemérmetlen nézői. Egyedül nagymamóka az, aki idős kora ellenére még cselekvésre késztetné őket. Mivel Örkény egy cselekvésképtelen világba enged bepillantást, ahol az ember inkább homokba dugja a fejét, mint hogy cselekedjen.

Ezt a momentumot az illusztrációmban úgy ragadtam meg, hogy az üveg belsejében egy működés képtelen gépezetet hoztam létre, fogas kerekekből és más egyéb szerkezeti egységekből tevődik össze. A víz, ami lefolyik pedig egy emberi szenvedést ábrázol.